2010. február 21., vasárnap

A munkahely

Kedden volt az első nap a melóhelyen. Először délelőtt elintéztük Karinnal a szálláshoz szükséges papírokat (véget ért a rövid ideig tartó illegalitás), majd irány a buszmegálló. Maga a munkahely a Wageningen melletti Veenendaal városában van, ami minden nap fél óra buszozást jelent. A busz a közeli buszállomásról indul, és körbejárja a közeli Rhenen nevű települést is. A buszállomást elérni további 10 perc biciklivel, de Veenendaalban szerencsére csak 2 percre van a munkahely a buszmegállótól. Összesen tehát napi 2×40 perc, just like home.

A munka maga PHP webfejlesztés, illetve bemelegítésként először egy C#-os programon dolgozom. Egész kellemes munka, legalábbis ilyesmivel foglalkozom már egy ideje, úgyhogy nem jöttem nagyon zavarba.

A cég a De Kleuver névre hallgató kis családi vállalkozás, kb 15 embert foglalkoztat. Egy háromszintes családi házban van az iroda (lásd a képen).

Mind a cégvezető, mind a munkatársak nagyon barátságosak, igazi családias a hangulat, amit az ebéd is erősít. Itt az a szokás, hogy ebédre hideg-ételt esznek. Mindenki hoz magával ezt-azt (pl szendvicset), majd ebédidőben egy nagy asztalnál összeül mindenki, és közösen ebédel, és persze társalog. Hangulatosabb, mint egy céges menza egy multinál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése