2010. február 21., vasárnap

Az érkezés

2010. február 13-án sikeresen megérkeztem Hollandiába. A kint eltöltendő időszak fél év, a hazaút olyan szeptember elején-közepén várható, a kötelező laboroktól függően :)

Már a gyakornokság eleje érdekesen indult, mivel az igazán emlékezetes egyetemi sítáborból visszaérve sikerült lebetegednem, ezért az előkészületekre szánt 5 nap effektíve 2-re csökkent. De ebbe a kettőbe legalább belefért egy mozi és egy múzeumlátogatás, két búcsúsörözés, és sok vásárlás is, úgyhogy igazán nem kapkodtam el semmit. Szombat hajnali fél ötkor már minden össze is volt pakolva.

A repülőútról nem sokat lehet írni, azt leszámítva, hogy most repültem először. Ennek örömére beillesztek ide egy nagyszerű képet (lásd első ábra).

A gép kb egy órakor meg is érkezett az Amsterdam melletti Schiphol repülőtérre. Itt a nagyon kedves fogadóbizottság várt AIESEC-es transzparensekkel, és bár elsőre sikerült pont elmennem mellettük azért végül sikeresen egymásra találtunk. Innen vonattal mentünk tovább szinte egész Hollandián keresztül Maastrichtig, ahol a gyakornokoknak szervezett rendezvény, tisztességes nevén Reception Weekend várt.

A Reception Weekendnek ugyan csak az utolsó, ám nem elhanyagolható fontosságú party részére sikerült odaérni. Mondjuk ezt az egész napot tekintve nem is bántam annyira… Az emberek szép lassan kezdtek szálingózni, én meg szép lassan kezdtem teljesen belehülyülni a rám zúduló tengernyi néváradatba. Ezután átmentünk a lefoglalt helyre, ahol találkoztam a holland AIESEC egy jelentős hányadával. Itt készült a következő kép is a fogadóbizottság tagjairól: balról jobbra, Cho, Marieke és végül Karin, az itteni VPICX (*).

A fura ruhák a farsangi karnevál miatt voltak. Ezt az ország déli részén elég komolyan veszik, viszont az elvárosiasodott északon nem, így aki jót akar bulizni az mind délnek veszi az irányt. Ilyenkor pár napig mindenki beöltözve mászkál az utcákon, és persze ott van az elengedhetetlen össznépi felvonulás, melyet másnap mi is megnéztünk.

Na de vissza az első estéhez. Mielőtt nagyon szétestünk volna, még hátravolt a szállás elfoglalása és a vacsora. Az előbbi nem volt túl érdekes, bár maga a szállás elég fura volt… egy diákok által lakott bérház, elég kaotikus állapotban. Mi a harmadikon voltunk, az egyik itteni AIESEC-es szobájában összesen öten.

A vacsora tipikus holland ételekből állt, meg nem mondom micsodák (legalábbis egyelőre). Volt vagy öt fogás desszerttel, viszont azok egyenként kis adagok. Azért jól lehetett velük lakni.

Az esti party két legfontosabb tulajdonsága, hogy egyrészt sokan voltak jó zenékkel és hangulattal, másrészt meg egy előre megszabott összmennyiségig ingyen mérték a sört. Jó kombináció.

A vasárnapi program a már említett karnevál volt. A tegnapi össznépi társaság kicsit szétszakadozott, maradtunk nagyrészt a wageningen-i gyakornokok, Marieke és még néhány gyakornok más városokból. A felvonulás maga lenyűgöző volt, egy csomó ember mindenféle jelmezekben… mi először a tömegben nézelődtünk majd a szervezett felvonulás kezdetekor elfoglaltuk a helyünket egy hídon, ahonnan jó kilátás adódott. Fényképek facebookon.

A kicsit sem intenzív hétvége után irány haza, újra átutaztunk fél Hollandián vonattal. Wageningenből nem sokat láttam aznap, épphogy beestem a szállásra, megittam az üdvözlő csomagban talált kis Heinekent és ruhástól bedőltem az ágyba.

*: a nem AIESEC-es olvasóktól az esetleges AIESEC-es rövidítésekért elnézést kérek, de nem nagyon tudok velük mit kezdeni. Ha valakit zavar, akkor tessék belépni a szervezetbe :)

1 megjegyzés:

  1. Csá! Nem is tudtam, hogy életedben most repültél először. :I Karneválos képek faszák, a facebook-ot is megnézem majd. További jó külföldi AIESEC-ezést kívánok! :)

    VálaszTörlés