Elérkezett ennek a napja is... Ádamék látogatása, 10 nap nyaralás és utazgatás Hollandiában, Belgiumban és Németországban.
Péntek
A történet pénteken kezdődik... A srácok négyen jöttek, Ádám, Feró, Gergő es Máté. A gép délre ér Eindhovenbe, úgyhogy nekem ott volt még az egész délelőtt és kora délután amíg ideérnek. A terv némi takarítás és vásárlás volt, azonban némi délelőtti MSN miatt a dolog kicsit elcsúszott. Bevásárolni nem volt időm (ami nem is annyira baj, úgyis a boltba vezetett az első utunk), viszont vettem egy matracot, hogy legyen elég aludni.
Ugye négyen jöttek, és a fő szempont a szállásokkal az olcsóság volt, ami részemről azt jelentette, hogy majd Wageningenben a szobámban alszunk, néhány több napos utazásra meg majd olcsó hostel. A wageningeni dolgon nem sokat problémáztam, Domiékkal hárman csomagokkal pont elfértünk a szobában, úgyhogy az a plusz két ember csak nem okozhat gondot, csupán a bútorzat némi átstruktúrálására van szükség. Ez meg is történt péntek délelőtt, meg ki is takarítottam, úgyhogy fél négy körül már minden készen állt az érkezésükre.
Az én tervem az volt, hogy majd a srácok jeleznek valahogy amikor felszállnak a vonatra, és akkor tudom kb. melyik busszal kell kimennem eléjük a buszhoz. Ez azonban nem valósult valamiért meg, vagyis a jelzés már a wageningeni vasútállomásról érkezett, hogy akkor most én hol is vagyok, illetőleg milyen busszal menjenek tovább?! Némi diskurzus után az lett a közmegegyezés, hogy ha már a holland vonaton elnavigáltak egyedül, akkor a holland buszokkal is megbirkóznak. A képlet egyszerű, mivel a vasút mellől elvileg egy busz megy, ami pont ide jön. Természetesen ennek ellenére nyilván rossz buszra szállás lett a dolog vége, mivel kiderült, hogy a vasútállomás túloldalán egy komplett buszállomás van, egy rakás busszal, amiből az egyik szintén Wageningenbe jön. Szóval sikerült megérkezniük a központi buszpályaudvarra a lakásom melletti buszmegálló helyett. De hát ilyen apróságokon nem akadunk fenn, meg amúgy is, Hollandiában nincsenek távolságok.
A némi extra séta után sikeresen megérkeztünk hozzám... itt mindenki kiheverte a szoba nyújtotta sokkot, majd elmentünk bevásárolni (sör és kaja), illetve én még elugrottam beszerezni néhány egyéb dolgot az estéhez (és konstatáltam, hogy a másik biciklim még mindig nem készült el). Vacsorára fasza bolognai tésztát csináltunk, utána meg egy kis esti lazulás a szobában… Egyelőre még nem kaptam anyázós visszajelzéseket a szomszédoktól…
Egyébként az alvás kiosztás szerintem tökéletesre sikerült; én természetesen az ágyamban aludtam, ők meg négyen egymás mellett matracokon. A matrac dolog viszont majdnem balul sült el, mert a folyosón található két közös matrac közül az egyiket az egyik holland lakótárs befoglalta, így eggyel kevesebb matrac maradt nekünk. Szerencsére a boltban valamilyen ösztönös megérzésre hallgatva dupla matracot vettem, így végül Ádámnak nem kellett az erkélyen aludnia.
Sok jó ember kis helyen... kérjük mindenki vigyázzon a »tereptárgyaira!«
A nap mottója by me: “Ha elszívod, én megtekerem.” Hogy mit, azt mindenki fantáziájára bízom.
Köln - Aachen - Maastricht
A hétvégi program egy három napos német kirándulás volt. Az eredeti terv az lett volna, hogy első nap megnézzük Maastrichtot és ott is alszunk, majd tovább megyünk Kölnbe, ahol szinten eltöltünk egy estét, majd hazafelé útba ejtjük Aachent. A program meg a tervezés fázisban borult, mivel sikeresen elcsúsztam a szállás foglalással, így mindkét nap Kölnben kellett aludnunk.
A szombat egy elég késői felkeléssel indult: ki kellett heverni az előző estét, másrészt a reggeli és a pakolás is az elvárhatónál döcögősebben indult. Olyan délre talán már a wageningeni állomasra értunk, és elindultunk a kiejthetetlen nevű Nijmegen felé, majd egy roermondi átszállás után megérkeztünk Maastrichtba. Mivel eddigre az egész nap csúszott, már nem lett volna értelme Maastrichtot megnézni, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább irány egyenesen Aachen (ott úgyis kevés látnivaló volt).
Aachenbe busszal kb. egy óra alatt átérünk, majd konstatáltuk, hogy túl késő van már a városnézéshez, inkább indulunk a következő vonattal tovább Kölnbe. A terv útjában egyedül a német jegykiadó automaták álltak, amik valamilyen hihetetlen elcseszett rendszerben működtek. Az még OK, hogy a hétvégi csoportos kedvezményeket nem ajánlják fel normálisan, kellő magyarázattal, de még az utazás pontos időpontját is meg kell adni, akkor is, ha az ember retúrjegyet kér. Végül némi anyázás után hagytuk az automatát a francba, és beálltunk a sorba. Az eredmény egy Schönes Wochenende ticket lett, négyünknek pöpec kedvezménnyel.
Az emberiség ősellensége, a német jegykiadó automata
Kb. egy óra vonatozás után végre megérkeztünk Kölnbe.
A »fényképész faszfej« felkészül a munkára
A nap mérlege: legalább 6 óra utazás, érzésre kb 300 megtett kilométer (most megnéztem, és kocsival csak 3 órát ír a Google Maps :)).
A megfáradt csapat a Hauptbahnhof előtt Kölnben
A célállomás a szállás volt, szerencsére sikerült egy viszonylag jó helyen lévőt foglalni, a központhoz közel. Gyorsan megkukkantottuk a vasútállomás melletti dómot: impresszív egy épület, és brutálisan nagy. A behatoláshoz már túl késő volt aznap, addig is egy fénykép kívülről kedvcsinálónak.
A dóm
Ezen a képen szépek a fények. Szerintem. Pedig be volt borulva.
Mindenki gondoljon amit szeretne
Taxik
A szállásunk kívülről
Egész jó hely volt, egy olyan átlagos-jobb olcsó hostel. Ráadásul sikerült egy ötös privát szobát befoglalni. Az egyetlen szépséghiba, hogy nem volt reggeli az árban (öt euróért vesztegették volna), és még egy normális élelmiszer bolt sincs a közelben, ahol az ember bevásárolhat. Viszont Máté talált egy olcsó pizzériát. Azt hitte, hogy elfelejtette bezárni a szobát, ezért visszament a szállásra, majd utána minket keresve felfedezte kicsit a környéket; többek között az említett pizzériát. Az ajtó persze zárva volt, de legalább mégsem ment vissza feleslegesen. Egyébként Kölnben mindenféle furcsa dolgot lehet látni: pl. a központhoz viszonylag közel láttunk egy gay sex shopot, ami azért még Amsterdam után is kicsit üt.
A szálláson
Az olcsó pizza után elnézelődtünk be a városba, ahol épp valami helyi banzáj volt... egy rakás ember az utcákon, zene, tűzijáték. [Egy gyors Google keresés alapján ez volt az: Kölner Lichter 2010 - Cologne lights up -- Máté]
Szív alakú tüzijáték
Kivilágított hajók
Tűzijáték again
Az este során asszem a kompakt géppel kézből kitartós hosszú záridős képek készítésének mestere lettem.
Miután pont onnan nem lőttek csak rakétákat, ahol mi voltunk, úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk a dóm felé.
Feró a lebegő guru
Pózolj dómmal...
Haupbahnhof este
Fények
Másnap reggel az első célállomás a csokimúzeum volt. Igazából ezt teljesen véletlenül sikerült felfedezni - mármint tervbe volt véve, csak reggel különösebb tervezés nélkül elindultunk és pont belebotlottunk. A múzeum maga jó, megéri bemenni.
Csokikút a múzeumban
Csokoládé gyártósor legutolsó egysége. Ez a gyártósor talán a múzeum legérdekesebb része volt
Még több csoki készül...
Hogy maradnak ezek belül üregesek? Annyira nem forgott gyorsan a cucc, kicsit fura volt elképzelni, hogy a csoki egy ilyen gépben egyenletesen eloszlik.
Azték szoborfej
A csokimúzeum fő túristacsapdája a csokis sör. Senkinek se jusson eszébe ilyet venni, mert drága és vacak. Mi azért vettünk persze, ha másért nem is, az üveg kedvéért.
Ebédre várva
A csokimúzeum után ebéd, majd irány a dóm. Gondoltuk, hogy meg lehetne nézni a közeli Ludwig múzeumot is, de végül ez elmaradt, lesz majd elég művészet Amsterdamban.
Köln egyébként szép város, legalábbis a központi részei. Annyira nem hangulatos, mint egy holland (lehet, hogy csak én vagyok már elfogult), de azért szép. És bőven ad elég fényképeznivalót. Még szerencse, hogy nálam két gép is van, mert a srácok nem hoztak egyet sem (Máté, igazán hozhattál volna egy tükrös gépet..), így Mátéval és Feróval felváltva cserélgettük a két gépet. Ez egyébként egész jól működött a hét során, csak néha Feró túlzottan művészire sikerült képeit kellett törölgetni, vagy éppen Mátét bevárni, amíg végez a tereptárgyak szkennelésével. [Téged azért nem kellett bevárni, mert mindig lemaradtam veled, mert jófej voltam. -- Máté]
Kölni városképek
A dóm
Vízköpők
Belülről
Feró egyébként tök jól belejött a fényképezésbe, főleg miután sikerült autófókuszra állítani a gépet. És legalább 10 csaj seggét lekapta. Karácsonyra egy 30 zoomos gép must have! Eddig nem értettem teljesen ki lehet a célközönsége egy ilyen gépnek, de most már tudom. Egyébként meg nem is értem miért nem tesznek olyan funkciót a zsebkompaktokba, hogy seggre és mellekre automatikusan fókuszál és exponál... így elég lenne csak lazán irányba tartani a gépet egy nagyobb tömegben :) Amúgy meg biztos érdekes képfeldolgozási feladat lenne ilyet készíteni.
A dómnak a tetejére is fel lehet menni, csak néhány lépcsőfokot kell legyűrni. A srácok nem voltak valami edzettek, mert Gergőn és rajtam kívül mindenki lihegve ért fel a torony tetejére. [Legközelebb te viszed a táskámat. :) -- Máté] [Jogos felvetés, bár nálam ott volt a kicsi fotóstáska, és azért én is leizzadtam picit a végére. -- Tamás] [Nekem viszont az egész hátam tiszta víz volt táska nyomban. Meg tömegben és térfogatban ne hasonlítsuk egymáshoz a kettőt. :P -- Máté]
Köln felülről
A torony belülről
A templom legfelső részét ilyen idétlen fémrács és háló vette körül, teljesen tönkretéve a hangulatot és az amúgy nagyon szép kilátást.
Valahol félúton felfelé
Miután megnéztük a dómot, gondoltuk, hogy átmegyünk a túlpartra. A Hohenzollern hídról szép a kilátás, és a döbbenetes mennyiségű lakat asszem kenterbe veri Pécset.
Éppen a parton fényképeztem, amikor egy négy-ötfős német társaság valami hihetetlen rossz angolsággal beszól Máténak, hogy ne fényképezzük őket (az egyik képen látszik az egyik srác karjából egy darab). Miután Máté elmagyarázta nekik, hogy nem őket fényképezzük, és kicsivel később azt is konstatálták, hogy nem ketten vagyunk, hanem öten, inkább elmentek.
A Hohenzollern híd
A szállásra visszaérve megittuk a csokis söröket. FIGYELEM: bárki Kölnben jár, nehogy vegyen ilyet, mert borzasztó. Jah és ennek szellemében a nap mottója, by Máté: A “Hollandiából érkezett magyarok svájci csokis belga sört isznak Németországban”. Igazi multikulti, bár némi kreativitással még biztos lehetett volna fokozni.
A csokis borzalom
Este még Köln belvárosában szórakoztunk kicsit... útközben hazafelé láttunk a belváros közepén egy brutális nagy jelmezboltot, ami valamiért roppant viccesnek bizonyult. Én nem értettem miért. Biztos mert fogalmatlan vagyok.
A jelmezbolt. A jelmezek egy része feltűnően gagyi volt
Reggel viszonylag korán felkeltünk és elindultunk hazafelé. A brutál hosszú utat szerencsére most sikerült több darabra szabdalni, ugyanis megnéztük a korábban kihagyott Aachent és Maastrichtot. Persze az út most sem volt probléma mentes. Ugy már nem Schönes Wochenende volt, hanem Gefichte Montag, ezért nem is álmodtunk a kedvezményről... azért az automatát már reflexből elkerültük, így mégis kaptunk a pultnál valamilyen csoportos kedvezményjegyet. Viszont Gergő véletlenül rossz jegyet vett, pontosabban olyat adtak neki ami az ICE gyorsonatokra is érvényes, így majdnem drágábban utazott mint mi. Miután megérkeztünk Aachenbe egy ideig verte a pultot, hogy adják vissza a különbözetet, de nem járt sikerrel.
Aachen
Aachen egyébként szép város, legalábbis a belvárosa. A katedrális sajnos épp felújítják, de azért így is érdemes volt megnézni. Menet közben kibontakozott Feró második kedvenc fotótémája a seggek mellett: a motorok.
A katedrális belülről...
...és kívülről.
Most konstatáltam, hogy kívülről nem is nagyon készült a katedrálisról normális kép. Valahogy túl nagyok ezek, hogy értelmesen lehessen őket fotózni, főleg ha sok magasabb épület van a közelben. Lehet kéne egy nagylátó adapter a géphez.
A katedrális piciben
Ezt az undorító lovat a vasútállomás felé sétálva láttuk
Maastrichtbe kora délután, olyan három környékén érkeztünk meg. Kíváncsi voltam a városra, mert ugyan már voltam itt (pontosabban ide érkeztem a karnevál idején), de magából a városból olyan túl sokat nem láttunk.,És ugye akkor még amúgy is minden olyan új volt.
Maastricht again
A német városok után olyan ismerősen otthonosnak hatott a holland városkép. Egyébként a holland belvárosok szerintem sokkal szebbek, mint a belgák, vagy akár a németek.
Városképek
Nem tudom már kik fényképeztek éppen, de valamiért alig készült olyan kép amin arányosan egyaránt látszódik az utca, az égbolt és a házak.
Én, folyó és híd
Ez a nő annyira megihlette Ferót, hogy egy egész sorozatot kellett róla csinálnom. Mármint a háttérben ülő mutatványosról.
A maastrichti kommunista templom
Asszem korábban egy év alatt nem láttam annyi különböző templomot, mint most a három napban. Miután bejártuk a központi részeket, gondoltuk megnézzük a közeli második VH-s erődöt. Innentől kezdve az utat az erőd keresése dominálta, ami olyan 2.5 km-re lehetett, viszont nem nagyon lehetett megtalálni a GPS-szel, térképünk meg persze miért is lett volna.
Csatorna a házak között
Ilyenekből vagy 3-4 darab volt az egyik út mellett, mindegyik más zászlóval.
Pihenő
Ezen a részen egy kis parkot láttunk (Stichting Dierenpark), ahol mindenféle állat volt elkerített kerítések mögött. Egy rakás szárnyas, néhány őz és szarvas. Meg valami vörös fejű pulykakacsa és búbos fejű ludak.
Állatok
Közben láttunk még egy laktanyát, és mellette egy elég durván bekamerázott és vélhetőleg őrzött házat, amibe egy lepukkant bringán egy annál is lepukkantabb alak ment épp be. Nem sokkal később meg is érkeztünk az erődhöz, amit megnéztünk kívülről (egyáltalán nem nagy szám).
A világ tetején. Szerintem ez Hollandia legmagasabb helye.
Némi pihenés és nézelődés után visszaindultunk a városba. Útközben láttuk még Ádám homo-mustárja nevű ingatlanirodát, egy hiányzó falú házat és egy rakás francia zászlót.
Egy egész érdekes építészeti megoldás: modern épület, előtte a régies homlokzattal.
Még kicsit kóvályogtunk Maastrichtban, majd visszamentünk a vonathoz. Este fasza zacskós tészta kaja, majd korán fekvés és rákészülés Amsterdamra. Meg amúgy is fáradt volt mindenki a brutális sok utazástól és mászkálástól és alváshiánytól. A második éjjel a wageningeni matracokon; egész jól bírta mindenki a kiképzést.
Amsterdam
A 10 nap fénypontja, A város, Amsterdam. Nekem negyedszerre, de annyira nem bántam, Amsterdamban mindig lát valami újat az ember, vagy ahogy az egyik kolléganő megmondta, mindig van egy új csaj valamelyik kirakat mögött.
Reggel sikerült viszonylag korán elindulni és gond nélkül megérkezni. Az első célállomás a már megszokott Inner Amsterdam Hostel volt, amihez csak a fél városon kellett átvágnunk, de a csomagok miatt muszáj volt, azokat le kellett rakni. Elhaladtunk a négyszintes bicikliparkoló mellett, végig a Damrakon, áthaladtunk a Dam téren majd a virágpiac után egy párhuzamos utcára nyugat felé áttérve szépen elértük a Rijksmuseum északi részét. A múzeumot megkerülve már csak a Museumplein és néhány kis utca választott el minket a szállástól, amit sikeresen el is foglaltunk.
Amsterdami városkép #1
Amsterdami városkép #2
A második célpont a van Gogh múzeum volt. Én eltökéltem, hogy ha már itt vagyok bemegyek valamelyik komoly múzeumba egy kis magas művészetet is szívni magamba az egyéb dolgok mellett, és mivel a Rijks épp felújítás alatt áll, hát maradt ez.
Pózolj van Gogh-hrrrhal
Maga a múzeum drága, de cserébe marha nagy. Van Gogh meg festett néhány egész szép képet (pl a mandulafás sorozata), túl lehetett élni.
A múzeum után fáradtan és éhesen elindultunk befelé a városba, egészen egy kis utcában lévő olasz pizzéria melletti steak house-ig, ahol a tulaj beinvitált minket a turistacsapda-gyanús unlimited spare ribs ajánlatára. Nos hát ez talán a 10 napban a legjobb éttermi étkezésünk volt; 12 euróért az élelmesebbek betermelhettek három nagy szelet bordát és egy standard adag saláta-krumpli köretet. A gyengék csak két bordáig jutottak.
A lakoma
A kaja után következett az újabb turistacsapda, a torture museum. Ebben az a gáz, hogy tényleg az volt, annak ellenére, hogy egy csomó helyen, még a nyomtatott cuccokban is hirdették. Nyolc euró, és hát elég gagyi és rövid.
A legnagyobb poén az egyik kaloda padján volt látható
Volt pl ilyen cucc, csak, hogy legyen egy kép is. Dönthető támlával és a fém tüskéket kis vibráló gumikúpokra cserélve még egész jó masszírozószék lehetne belőle.
A torture museum után tovább haladtunk a város közepe felé... a célpont a szexmúzeum volt. Na hát ez a torture-höz képest maradéktalanul megéri az árát; láthat az ember pl. méteres faszt, vagy éppen pózolhat seggel, ha ahhoz tartja kedve.
A múzeum után a vörös lámpás negyed felé vettük az utat, viszont még túl korán volt, ezért betértünk egy sörre. 5€ egy korsó Heinekenért, de csak mert brutálisan szomjasak voltunk.
Az eddig elfogyasztott legrosszabb ár/érték arányú sör
Mivel még mindig túl korán volt ezért tovább álltunk, egy kisboltig ahol egy fokkal barátságosabb áron szereztünk utánpótlást. Egyébként ezek a csatornák és a városnak ez a része hihetetlen hangulatos, az ember nyugodtan elücsörög a parton egy hideg sör mellett... illetve az igazán tuti dolog egy hajóban lazulni és szépen bejárni az egész várost...
Ezen szétröhögtük magunkat...
Amsterdam Wiid
A lazulás után még megnéztük a piros lámpás negyedet, majd beültünk egy esti kávéra.
A szállásra visszaérve találkoztunk lakótársunkkal, akit a mi szobánkba raktak be hatodiknak. A csaj Braziliából való, és elvileg a barátnőjére várt, akivel másnap találkozik, és addig is megszállt egy éjszakára. Szóval nem volt az az elveszett típus, reggel el is kérte Máté e-mail címét, hogy ha majd Budapest felé utazik legyen hol aludnia.
Most jön az a pont, ahol mindenképp meg kell említeni, hogy az Inner Amsterdam hostelban fasza a reggeli. Miután jól belaktunk irány a Museumplein, majd a Heineken Experience.
Pózolj betűkkel, csoportosan
A legjobb múzeum Amsterdamban
Igazából nem akarok sok poént lelőni a múzeumról, csak néhány mondatot írok ízelítő gyanánt. Rengeteg kiállított Heinekenes üveg, kellék, díjak, kitüntetések. A sörgyár eredeti berendezése, félig kész sör-alapanyag (wort) kóstolás, három pohár sör, mozi a sörgyártásról, tudatalatti agymosás Heinkenes reklámokkal...
Help the Brewer
Palackozó sor. Itt saját feliratos Heilnekem üveget lehetett gyártatni...
Egy Borg kocka belseje vagy a Heinken agymosóterem teteje?
A múzeum vége, ahol a megfáradt látogató megpihen és szomját oltja. Az interaktív asztal állati jópofa volt.
Az Exerience után megnéztük a Vondelparkot, mert miért ne és amúgy is közel volt a szálláshoz.
Életkép a Vondelparkból
Azért is kitakarom a piknikező négereket. Én amúgy is szebb vagyok.
A park után vissza a szállásra ahol felvettük a csomagokat és visszabaktattunk a pályaudvarra, majd vonattal vissza Wageningenbe. Az estéhez csak annyit, hogy vacsorára zacskós tészta volt, és a Repoman című film hihetetlen unalmas, sikeresen be is aludtam rajta. [Igazából szerintem nem azért aludtál el, mert a film unalmas volt, hanem azért mondod hogy a film unalmas volt, mert elaludtál. :) -- Máté]
Másnapra nem volt különösebb program. Eredetileg arra gondoltam, hogy megnézhetjük a strandot és Hágát, de ahhoz rossz volt az idő. Alternatívaként szóba jöhetett volna még Rotterdam, de egyrészt nem is néztem konkrét programokat (OK, kikötő, Euromaast, meg még biztos van valami múzeum), másrészt jól esett mindenkinek egy pihenőnap.
Legalább mindenki kipihente magát és brutál sokáig aludt. Az alváson kívül igazából nem is emlékszem, mit csináltunk napközben... Talán képeket néztünk, MSN-eztem, délután leugrottunk vásárolni...
A zsákmány - vagyis a Heineken Experience-ben kapott agymosás hatása
A szoba a hetedik napon...
Matracok. Csütörtökre már kezdett fenyegetni az a veszély, hogy a felgyülemlett sörösüvegektől a matracok nem fognak rendesen elférni... szerencsére a nagy részüket sikerült visszaváltani...
És vacsorára valami brutálisan jó lecsós pörköltszerűséget sikerült főznünk. Magasról verte a holland konzervszerűséget amit még hétfőn este csináltunk. Le a kalappal a szakácsoknak, éljen soká Ádám, Gergő és én :)
Egy tányérnyi a fejedelmi lakomából
Az esti program kicsit furára sikerült, ugyanis a csapat két (három) részre bomlott... én Mátéval megterveztem a péntek-szombati belgiumi programot, mert abból még alig volt meg valami... Gáz lett volna úgy odamenni, hogy OK, ez itt Antwerpen és Brüsszel, és akkor most mi a frászt is csináljunk. Bár azért meglettünk volna, de csak jobb volt így. Szóval köszi Máté, hogy rád delegálhattam a feladat nagy részét, mert nekem amúgy is más elfoglaltságaim voltak aznap estére. Közben a csapat másik része elfogyasztotta az ötliteres hordó Heinekent meg még kitudja mit. Olyan fél öt - öt körül már mindenki elment aludni, én meg kihasználtam, hogy végre nyugodtan tudok chatelni és hatig le se feküdtem.
Belgium
Másnap kilencre volt időzítve az ébresztő... Lefekvés után félelmetesen hamar szólalt meg a Dream Theater Overture című száma a telefonon, mintha csak egy átlag alváshiányos egyetemi nap lenne. Máté a saját ébresztőjét álmában lenyomta, a többiek fel sem ébredtek talán, én meg addig jobb híján híreket olvastam, majd folytattam az este megszakadt beszélgetést, ha már úgyis ott volt a gép az ágyam mellett.
A (nem elég) gyors reggeli után azért sikerült elindulni, a tervezett buszt kb. 4 perccel lekésve. A következő busz meg a BKV-t megszégyenítő módon egyszerűen nem jött, így végül kb. egy órás hátrányba kerültünk az amúgy sem korai tervezett időponthoz képest. Szerencsére a vonatok még Belgiumba is viszonylag sűrűn járnak, legalábbis ezzel nyugtatgattuk magunkat.
Ezt a hibaüzenetet a vasútállomás mellett láttuk a buszmegállóban. Ciki, főleg a kimaradt busszal kombinálva.
Rotterdamig minden ment simán, ott viszont folytatódni látszott a balszerencse. A jegypénztárban kiadták a kedvezményes Weekendreturn jegyünket, via Roosendaal, mert arra a legjobb menni. És mivel amúgy is fáradtak voltunk gondolkodni, meg a jegyen is ez volt, ezért a fél órával későbbi közvetlen IC helyett a Roosendaal-i vonatra szálltunk fel. Ádám még direkt meg is kérdezte az információnál, ott is ezt a megerősítést kaptuk - hogyasszongya “best choice”. Hát a kurva anyád, az a best choice!
Hát ez a 10 nap egyik legrosszabb döntése volt. A vonat nem IC volt, hanem személy (Stoptrain), minden kis vacak helyen megállt, ráadásul ülőhelyre esélyünk sem volt. De semmi pánik, majd Roosendaalban átszállunk biztos az IC-re, gondoltuk naívan. Hát ez majdnem meg is történt, azt leszámítva, hogy miután már vagy háromnegyed órát zötykölődtünk a személyvonaton, nyilvánvalóvá vált, hogy a fél órával későbbi IC-re biztos nem fogunk tudni visszaszállni. Továbbá az is, hogy amikor Roosendaalba leszálltunk, az onnan induló IC-re egészen biztosan nem férünk fel, ugyanis az csurig tele volt. MÁV feeling once again.
Az enyhén rezignált csapat Roosendaalban
Ekkor olyan három óra volt, a közvetlen IC ilyenkorra ért be Brüsszelbe ha jól emlékszem, de lehet egy órával elcsúsztam. Minden esetre előbb utóbb azért jött vonat, bár ülőhelyünk azon sem volt. Jah és MÁV feeling harmadik felvonás, ugyanis a vonat egy régi lepukkant vacak volt, és pont a bármelyik otthoni vasúti slozit megszégyenítően büdös WC mellett ácsorogtunk, mert máshol nem volt hely. Az meg valami helyi holland szokás lehet, hogy a vonatra felszállás után egyből WC-re kell rohanni, a szerencsétlen turista meg fulladjon meg.
16:19-re végre megérkeztünk Antwerpen Central-ba. Az állomás épülete tényleg nagyon jó! Egyrészt kívülről is szép, másrészt meg nagyon állat, hogy három szinten egymás fölött vannak a vágányok. Egyébként köszi Kati az antwerpeni tippeket, bár kicsit elbalfaszkodtuk a dolgokat és az utazással is szétcsúsztunk, úgyhogy végül azok közül viszonylag kevés dolgot néztük meg. Pl. mi marhák a vörös lámpás negyedet is kihagytuk... valahogy mégsem sikerült belebotlani :)
Antwerpen Central - sok kép mert tetszett
A szállásunk szerencsére a belváros kellős közepén volt, így nem kellett feleslegesen gyalogolni. Antwerpen maga szép város, bár továbbra sem annyira szép, mint némelyik holland. :) Ami nem tetszett, hogy sokszor nagyon keverednek az új és a régi stílusú épületek, még a belvárosban is, bár annyir nem durva a helyzet, mint Brüsszelben. Mondjuk ez asszem minden városra igaz, amelyiket megsorozták V2-esekkel, vagy éppen a háborús pusztítás mellett még tudatosan is szétbarmolták...
Antwerpen
Gyönyörű...
A sétálgatás után megérkeztünk a szállásra. A neten az ár, a jó hely és a kb. pozitív review-k mellett mással nem is foglalkoztam, így a szállás minősége néhányakat sokként ért. Beszéljenek helyettem a képek.
Ez a lépcső elég durva volt, mert a felső része érezhető szögben dőlt befelé, és rögtön olyan érzése támadt az embernek, hogy mindjárt becsúszik középre
A plafon
A szoba
Olyan apróságokon, mint hogy nem volt kulcsunk a szobához (ellopták), vagy, hogy két zuhanyzó jutott három emeletnyi emberre már fenn sem akadtunk. Ráadásul az egyik zuhanyzó a konyhában volt...egész pontosan egy zuhanyzótálca a konyhaszekrény mellett, egy függönnyel elkerítve. WC-ből szerencsére volt lenn is pár...
Egyébként a szállás maga hangulatos volt, talán a felújítás vagy a zárható ajtó tönkrevágta volna az olcsó és barátságos diákszállás feelinget. Amúgy a szállás alatt egy bár volt, gyanúsan vízízű vagy csak simán drága és szar sörrel, és homokkal felszórt kapualjjal és udvarral. Szóval fless egy hely volt, no, főleg az előző kettő után.
A pubban
A tehén úgy tűnik nem csak Hollandiában divat
Ebben az utcácskában az a vicces, hogy teljesen be lett építve, és csak a környező épületeken keresztül lehet megközelíteni.
Templom
Régi épületek és egy rakat zászló
Kösz Feró :)
A totálisan szétcsúszott utazás miatt sajnos múzeumokba nem tudtunk bemenni, pedig nekem eltökélt tervem lett volna. Így hát a belváros feltérképezése után a kikötő felé indultunk.
Antwerpeni képek
A kikötőig végül nem jutottunk el mert Ádám visszatarthatlanul éhes lett, csak a környéken nézelődtünk. Enni végül egy skót sörözőben tudtunk, egész jó áron. Bár azért ár/érték arányban a bordákat messze nem pipálta le.
A következő utunk a túlparta vezetett, ahova egy egész poén gyalogos alagút vezetett át. A tökéletes állapotban lévő ősrégi fa mozgólépcső jópofa volt... egyébként az egész be van kamerázva, így aztán se agyontaggelt falak, de odahugyozó-szaró csövesek nincsenek.
Az alagút #1
Az alagút #2
Az alagút #3
A túloldalon kibukkanva sokkoló látvány fogadott... a gyanútlan látogató az alagúton átjutva egyenesen csepeli lakótelep közepébe érkezik. A panelokat igazán végül se Feró se Máté nem fotózta le, úgy látszik túlságosan sokkolta őket a látvány. [Egész egyszerűen nem éreztem fényképezésre méltónak a témát. -- Máté][Hopp,mégis talátam egy képet amin néhány panel látszik. -- Tamás]
A túlpart
Csak a túlpart irányába nézve tér vissza az ez érzésünk, hogy Belgiumban vagyunk...
A túlparton letelepedve elfogyasztottuk a korábban vásárolt 9,5%-os Westmalle Trappist söröket. Egész jó volt, de azért a Duvelt vagy a Leffét nem übereli.
Westmalle Trappist
Antwerpenbe az alagúton visszaérve folytattuk a városnézést...
Élő szoborember. Miután sokáig mozdulatlanul maradva sikeresen megijesztett amikor közelebb értem, adtam neki egy 50 centest...
SALE
Úgy tűnik Nyugat-Európában tökéletesre fejlesztették a leárazás és az akció vásárlócsalogató művészetét. Ebben a MEXX boltban már szinte a bolt nevét sem kell kiírni, csak elég az amúgy üres kirakatot SALES feliratokkal telenyomni. A nyugati fogyasztói kultúra egyik vakvágánya...
Antwerpenben komolyabb említésre való nem volt aznap, megnéztük még a városi parkot (szép nagy), a szálláson az ír zenés cucc nem volt valami nagy szám. Meg egyébként is fáradtak voltunk az előző este miatt...
Reggel találkoztunk még egy [bebaszott -- Máté] holland csajjal, akitől most kivételesen én kaptam e-mail címet, hogyha még szeptemberig Uthrechtben járok keressem meg, mert ott vannak a jó partik...
A reggeli amúgy mókás volt, mert nem volt a szálláson konyha, hanem a hostelt kezelő nő ment el bevásárolni és szolgálta fel a kenyeret, sajtot, felvágottat, nagyon távolról svédasztalra emlékeztető jelleggel. Meg kirakott még vajat és pár maradék lekvárt, amik közül a holland csaj kettőt kidobott a kukába miután megszagolta (én meg alig bírtam visszatartani a röhögést). Én inkább nem ettem a maradék lekvárból sem.
Mivel a reggeli csak 9-kor kezdődött, ezért megint csúsztunk kicsit az úttal, de azért még kicsivel dél előtt Brüsszelbe értünk. Egyébként jópofa, hogy mind a Brüsszeli, mind az Antwerpeni vasútállomáson a vágányok a föld alatt mennek, így az állomás szépen elfér a város közepén. Lenne mit tanulnunk tőlük.
Máté még csütörtökön rágerjedt az Atomiumra, hogy azt nekünk meg kell nézni. Viszont az eléggé távol esik mindentől, ezért valamilyen metrójegy után kellett nézni. Némi próbálkozás után az automatát feladtuk, viszont a pénztárban kaptunk egy öt főre érvényes csoportos jegyet, amivel az összes metrójáraton 1 napig utazhattunk, összesen 10 euróért. A hülyének is megéri, főleg ha azt vesszük, hogy Amsterdamban egy egy órás villamosjegy kerül ennyibe.
Az automata
A Brüsszeli metróhálózat az automatákat leszámítva egész jó... azt hiszem az, hogy a valamivel több mint fél Budapestnyi lakosra jut 4+2 járat az mindent elmond.
Az atomium melletti expóépület környéke
Az Atomium maga pont ugyanúgy néz ki mint kb. két hete, ezért inkább kint megvártam a bandát... a tömeg miatt durván sokáig tartott amíg végeztek, meg aztán Mátét elvesztették a többiek ami egy további negyed óra kiesést okozott... De közben legalább kiterveztem a következő célállomást: a hadtörténeti múzeum a Jubelparkban. Ehhez újfent jól jött a metrójegy, mivel ez is az egyik gyalog kissé kieső célpont volt.
A Mini Europe-ba most se mentünk be, egyrészt mert időnk sem lett volna, másrészt meg még mindig marha drága, harmadrészt meg mert a még mindig meg vagyok győződve a képekből, hogy Madurodam jobb. És végül úgyis tudtam, hogy Máté elég képet csinál majd róla fentről. Bár ha harmadszorra is Brüsszelben járok tuti megnézem már, ha másért nem azért, mert kis épületeket fotózni poén.
Mini Europe
Az Atomium után tépés ezerrel a Jubelparkba, mert a múzeumok négy környékén zártak, és már olyan két óra környéke volt.
Jubelpark
A múzeumok kicsiben
A belga hadtörténeti múzeum kellemes meglepetéssel kecsegtetett, ugyanis a belépés ingyenes volt. Maga a múzeum meg egyrészt szép nagy, másrészt brutálisan meg van tömve. Végeláthatatlan sorokban állnak a különböző fegyverek, egyenruhák, sisakok és egyéb háborús kellékek egészen a középkortól kezdve a napjainkig.
Középkori cuccok. A nagy kétkezes pallostól kedvem támadt előszedni valami fantasy szerepjátékot és nosztalgiázni kicsit...
Ez a terem colt a legjobban megtömve cuccokkal, különösen különféle egyenruhákkal.
Ebből a húsdarálóra emlékeztető ágyúból kettő is volt...
Közben megnéztem, és a húsdaráló egy 19. századi un. volley gun (sorpuska?), ami valahol az egyszerű többcsöves puskák és a korai géppuskák között helyezkedik el. Nincs automata töltő és elsütőszerkezete, de az egyes csöveket egyszerre vagy akár szekvenciálisan is elsüthették. Ez a kerekes változat konkrétan egy - roppant meglepően - belga konstrukció, becses nevén Montigny mitrailleuse. 37 csöve van, kb 1 tonnát nyom és durván 150-250 lövedéket tud kilőni egy perc alatt. Jópofa.
Ez a példány valószínűleg az előző képen látott változatnak a szintén belga tervezésű elődje, 50 csővel... bár ez csak megérzés, közel sem biztos...
Egyébként volt modernebb géppuska is, meg egy csomó revolver, hagyományos puska, töltény, kés és még ki tudja mi..
A következő teremben repülőgépek voltak. Igazából érdemi csoportosítás nélkül behánytak egy rakás repülőgépet mindenféle korokból, gondolom nagyrészt belga típusokat de igazából fogalmam sincs.
Repülőgépek
A repülőgépek mellett voltak páncélozott járművek és hajók is.
Páncélos harcjármű
Rakéta belülről
Légvédelmi löveg
We all live in yellow submarine... a szöveg meg különösen poén, ha majd Scheveningennél strandolok és találok egyet feltétlen hazaviszem. Kár, hogy nem férne fel a repülőre.
Volt még egy fából épített és berendezett lövészárok, egy külön részleg csak ágyúknak, és egy az első VH-s harckocsiknak.
Ennek az ágyúnak tök cuki a festése
A modern tankok ősatyja, a brit Mark I, illetve annak a negyedik generációs változata, a Mark IV. Istencsászár.
Modernebb tankok
A modernebb tankokig sajnos már nem jutottunk el, mert időközben bezárt a múzeum és elkezdtek minket kitessékelni. Kár érte. A múzeumot elhagyva még nézelődtünk kicsit a téren, konstatáltuk, hogy egy órára 6 euróért nincs értelme bemenni a szomszédos Autoworld-be, végül elindultunk a villamos, majd a városközpont felé.
Szökőkút
Pózolj spontán!
Wetstraat
Az Európai Bizottság épülete, rajta egy felirat büszkén hirdeti az Észtek 2011-es Euró bevezetését... mi mikor leszünk kiplakátolva??
Az Európai Parlamantet sajnos nem láttuk, pedig ott mentünk el mellette vagy két háztömbre. Ez van, ha az embernek nincs ideje rendesen szervezni :)
Gigantikus virágcserepek...
A főtér
A főtér másik oldala. Igazából itt tök jó lett volna panorámafotót csinálni
A belga sültkrumpliban kicsit csalódtam, szerintem túl olajos volt. A főtér után elindultunk a palota irányába...
A katedrális. Tényleg szép.
Még gyorsan megszemléltük a királyi palotát (annyira nem nagy szám), illetve a Royal Square-t, ami viszont nagyon hangulatos.
Royal Square
Kilátás a Grote Markt felé
Láttuk az Igazságügyi Palotát madártávlatból. Innen lemásztunk a belváros felé, átvágva a Brussels Meeting Centeren. Ez utóbbi egy szép modern épület, ami teljesen üresen áll az egyik park mellett. A modern épületben mozgásérzékelős mozgólépcsők, bezárt boltok és információs terminálok vannak. Kb. olyan az egész mint amikor egy modern sci-fiben már kihalt az emberiség és ott áll üresen az épület. De amúgy poén hely.
Brussels Meeting Center
XP Forevör!
Ezután elindultunk hazafelé, mivel már amúgy is késő volt, és még estére tervbe vettünk egy kis otthoni lazulást.
A nap mottója, by Gergő: "azt érzem, hogy a hanghordozásom célszerűtlen". A belgiumi túrán valószínűleg túl lazán öltözködött és megszállta a rontás. Ugyan kapott némi gyászűzőt Ádámtól, de a hangja a nap végére teljesen Marlon Brando-s lett. Egyébként is a legtöbb röhögést kiváltó beszólás talán hozzá köthető, ki ne emlékezne a "biztos csak kivár" vagy "a Grimbergert államosítottuk" klasszikusokra.
Ezzel zárul is a szombat, és a 10 nap érdemi része. Vasárnap későn kelés, pakolás, készülődés, utazás... a gép hatkor indult Eindhovenből...
Konklúzió
A 10 nap mérlege: legalább 1280+160 km vonattal és busszal megtett kilométer, 7 város, összesen ~2000 elköltött euró (repjegy excluded), kb. 1950 kép, ismeretlen mennyiségű elfogyasztott sör...
Szerintem egész jól sikerült összehozni az egészet, de azért néhány dolgot megjegyeznék.
Egyrészt Wikitravel, virtualtourist, Google Maps és Earth és HostelBookers rulez!
Kölnre, Aachenre és Maastrichtra szerintem pont jó volt az időbeosztás, még a sok utazást leszámítva is, bár eredetileg első napra Maastrichtban szeretem volna szállást foglalni.
Amsterdam pont jó volt, Belgiumban viszont nagyon betett az az elcseszett utazás, Antwerpenből kicsit többet is ki lehetett volna hozni, bár még így megérte. Továbbá Brüsszelre is jó lett volna kicsit több idő, mondjuk én pont ott voltam előtte, úgyhogy nekem így pont jól jött ki, kb. más dolgokat láttam mindkét alkalommal... bár az Atomium előtti alvás helyett inkább mást csináltam volna, mondjuk megnézni a Jubelparkban az Autoworldöt, vagy néhány EU-s épületet kicsit közelebbről. Illetve lehetett volna ott is aludni egy napot, pl. a csütörtökkel kombinálva, bár akkor a bukott pihenőnapot sajnáltam volna :)
Ennek ellenére szerintem állat volt, köszönöm mindenkinek a részvételt! :D
