Hm, ez a kedd kivételesen mozgalmasra sikerült, úgyhogy megér egy külön postot.
A reggel maga ritka kómásan indult, valahogy éjszaka nem aludtam elég mélyen, vagy nem is tudom...
Mennyire utálom azt, hogy az ember hall egy jó a rádióban, kb két háztömmbbel a munkahelye előtt, közben el is kezdi dúdolni, aztán pirosat kap, közben jön még egy jó szám, majd amire beér az irodába és a google elé jut már teljesen kimegy a fejéből az első szám refrénje. Persze azért a pár kulcsszót felidézve némi szenvedés során sikerült megtalálni, de akkor is bosszantó.
Napközben nem volt semmi, leszámítva azt, hogy még fél év kint lét után is igényel pár perc lelki rákészülést, ha valami holland partnercéggel kell telefonon lebeszélni valamit... nem tom, azért a telefon csak más kicsit mint élőben, meg igazából sosem szerettem telefonálni...
Ja, javában folyik a vermestáli Strip festival szervezése, úgyhogy ma sem bírtam ki nevetés nélkül.
Délután iskolalátogatás volt. Nemrég átadtak Veenedaalban egy úgy iskolaépületet, amihez a cégnek is volt némi köze marketing és design téren. Többek között az egyik designer kollega csinálta a táblákat az épületben, amik egyébként tök jól néznek ki. Szóval délután páran elmentünk megnézni az épületet. Amúgy az iskola maga ilyen gimnáziumut és szakközépet lefedő valami (elvilet két külön intézmény van az épületben), kb 12-20 éves korig járnak ide diákok/hallgatók. Tök általános tantermektől kezdve minden van... biológialabor, gépterem, műhely mindenféle gépész cuccok, fafeldolgozó akármi, autószerelő műhely, hallgatóknak berendezett iroda telefonbeszélgetések, meetingek szimulálására, vagy éppen egy bolt ahol pl eladókat képeznek (!).
Maga az épület elég kontroverzális... Egy nagy tömör téglatest, sok ablakkal és brutális nagy belső terekkel, kb mint az egyetemi fórum épület vagy a Bild en Geluid kiállítás épülete. És az egész brutál modern. Mondjuk engem pl zavar az, hogy néhány folyosót fullosan zöldre festettek (ilyen élénk kanárizöld), vagy pl sok helyen látszanak a csupasz betonelemek, mint valami parkolóházban. Persze ez is a design része valahol, kb mint az egyetemi épületnél, de nekem valahogy nem jött be. Viszont a nagy belső terek durvák és marha jól néz ki az egész, kicsit olyan mint a Westend belseje csak nagyobb és persze boltok helyett tantermek vannak. Amilyen balfasz vagyok fényképet nem csináltam, mondjuk nem is tudom mennyire adta volna vissza. Jah, amúgy mi a harag az a living building vagy living design vagy ilyesmi? Nekem kétszer is próbálták, de nem sikerült elmagyarázni, bár valszeg aki magyarázta az sem volt képben vele teljesen.
Munka után végre fél év után eljutottam az első holland nyelvóráig is. Szóval Ik ben Tamás en ik kom uit Hongarije, vagy valami ilyesmi. Egész poén angolul tanulni a hollandot... bár igazából pár perc után észre sem vette az ember, annyira természetessé vált mint egyébként a mindennapokban. Amúgy erről majd még írni fogok egy bejegyzést ha nem felejtem el, mármint arról, hogy mennyire szenvedés egy normális nyelvtanfolyamot találni Wageningenben...
Ma ünnepélyesen megfogadom, hogy nem kezdek el unalmamban csokis kekszet enni squash előtt. Egyébként brutálisak voltunk, több mint egy órát játszottunk, bár persze megint jöttek utánunk, de szerencsére volt másik szabad pálya. Kettő-kettő lett az eredmény, meg még utána játszottunk egy felet csak úgy tét nélkül amíg ránk nem zárták a pályát. És megint megállapítottuk, hogy egyre jobbak vagyunk, vagy legalábbis volt pár totális röhögésbe fulladt egymást szétszívatós labdamenet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése