Július utolsó hétvégéjén volt a rotterdami reception weekend. Már hónapokkal korábban hallottam, hogy ez így meg úgy mekkora pazar dolog, mindenképp érdemes elmenni. Úgyhogy a 60€-s részvételi díj ellenére egyértelmű volt, hogy megyek, csak abban bíztam, hogy nem fog egybeesni a mindenféle egyéb programokkal. Szerencsére ez nem következett be, pont az Ádámék utáni hétvégére esett a dolog.
Szombaton hajnalok hajnalán indultunk Rotterdam felé. Illetve Amsterdam felé. A nevével ellentétben a programnak köze sincs Rotterdamhoz, azt leszámítva, hogy az ottani AIESEC-esek szervezik. Majdnem az összes wageningeni gyakornok eljött, és az LC-ből is kb 5-en, úgyhogy szép kis csapat gyűlt össze a wageningeni pályaudvaron.
Utrecht Centralban komoly sokk ért. Lehet, hogy a válság hatása, vagy a bevándorlók miatt van, de megállapítottuk, hogy Hollandia kezd szétesni. Az még egy dolog, hogy a Wageningenben az vasútállomás melletti kijelzőn "Error 37: Wrong File Format" hiba látható már vagy két hete, valamint azt is meg tudom még emészteni, hogy néha 1-2 menetrend szerinti busz kimarad. De az, hogy egy vonat nem indul el valamilyen műszaki hiba miatt? Hát az aztán már elég durva. Mentségükre ez is egy lepukkantabb stoptrain volt, de hát azért a lerobbanást mégsem vártam volna.
Azért délután odaértünk a célállomásra, az Amsterdam melletti Weesp nevű faluba. A hajónk egy szép nagy háromárbócos vitorlás volt, amin kényelmesen elfért a cirka 60 ember.
A becuccolás után némi csúszással kihajóztunk. Látványos volt egy ekkora hajóvál keresztülmenni Weesp csatornáin, ekkora hajót ilyen kis helyen még a helyiek sem látnak minden nap, meg is néztek minket rendesen.
Már a hajón... sajnos magáról a hajóról nem nagyon készült rendes kép..
Zsilip... elég durván ki volt centizve.
Zsilip #2.
A zsilipet elhagyva...
A fedélzet
Sajnos szombaton elég vacak időnk volt, még az eső is esett, így az idő nagy részét a hajó belsejében töltöttük. Az ár korlátlan italfogyasztást tartalmazott, frissen csapolt sörrel... egyébként ellennék egy ilyen hajón mondjuk egy hétig... még akár dolgozni is, az ember fekszik a fedélzeten egy laptoppal, nyugodt környezet, szép kilátás, jobb mint egy irodában ülni egész nap.
A nyílt vízre kiérve a vitorlákat is felvontuk. Az eredeti uticél Volendam lett volna, de a rossz szél miatt végül oda nem mentünk el. Mondjuk mi nem is bántuk, mert már voltunk ott eleget.
Késő délután lehorgonyoztunk, és az MC takeover egyik szertartásos eseménye következett. A régi tagok az iroda kulcsával beugrottak a vízbe, majd utánuk az újak, hogy megszerezzék tőlük. A probléma csak az volt, hogy egyrészt a víz is elég hideg volt, másrészt meg kinn is hideg volt, az emberek nagy része kabátban volt.
Őrült hollandok
A végén már az egész wageningeni delegálttábor benn volt a vízben, és innentől kezdve rendszeresen lehetett látni a hajón a kabátot viselők mellett fürdőruhában mászkáló embereket is.
Estére kikötöttünk és letáboroztunk egy kicsi lakatlan szigeten. Este party, zenével és bulisátorral, bár a sörcsapot valamilyen technikai probléma miatt elég sokáig nem bírták beüzemelni. A pálinka viszont sikert aratott, szinte mindenkinek ízlett aki megkóstolta, hamar kiürült a laposüveg. Jó hogy megmaradt valamennyi előző hétről, igaz? :P
Hazafelé valamikor dél körül elindultunk, szerencsére az idő sokkal jobb lett és a nap is kisütött pár órára.
Délutánra sajna visszaborult...
Ez a vitorlás elkezdett a csatorna közepén össze vissza forgolódni... kb mint amikor az átlag szőke nő parkol. Mi épp a zsilipre várunk, roppant vicces volt nézni ahogy szerencsétlenkednek. Talán kikötni akart, vagy megfordulni, mindenesetre ez kb fél óra alatt sem derült ki, utána meg elhagytuk őket.
Kipakolás
Az egész visszaút elhúzódott valamiért, pedig a punnyadáson kívül nem is volt semmi beütemezve aznapra. Relatíve későn értünk vissza W-be, de azt hiszem bőven megérte a hétvége.


Hajókázás? Biztos nagyon jópofa volt... És a leírás alapján a hollandok is hidegtűrők (én ezt idáig a németekről gondoltam inkább).
VálaszTörlésJa, és az utolsó kép alapján nálatok sem lehet panasz arra a bizonyos arányra :)