2010. június 30., szerda

Defekt

Kísért a múlt... múlt héten valamikor defektet kaptam az egyik biciklin... mondom nem érdekel, kicsit gáz volt mert tolnom kellett Wageningen határától de igazából le van ejtve, ott a másik. Azért írtam Karinnak, hogy ha ráér dobja már át a biciklis fószer számát, majd felhívom és megbeszélem vele, hogy mikor tudja megcsinálni. Addig meg használom a másikat, mostanában úgyis lustva voltam igazán tekerni és amaz kényelmesebb is.

Na most semmi gond nem volt egészen tegnapid, azt leszámítva, hogy Karinnak már nem volt meg a szám, de írt, hogy megpróbálja felkutatni. Szóval semmi gond, ám tegnap reggel jön a kellemes meglepetés: a lapos hátsó kerék. Mondjuk pont aznap délután fújtam bele mielőtt elindultam haza a cégtől, úgy tűnik már nagyon határeseten volt a belső és a nagyobb nyomástól engedett egy korábbi ragasztás, mert este még jónak tűnt minden.

Na mindegy, szégyen szemre gyaloglás a buszig, fél óra várkozás, közben legalább összefutottam Andréval. Aztán délelőtt ír Karin is, hogy nem találták meg a számot. Szuper. Haza megint busz, ráadásul mivel 6 előtt volt dupla ár, valami 4+ eurót kellett ott hagyni a fél óra útért.. mondjuk nem tom, sztem még az elején utaztam ilyenkor egyszer-kétszer, bár lehet az 6 után volt mindig, nem tom, leszarom, csak jussak haza. Aztán hazfele pont útbaesett a biciklis, próba szerencse, pont otthon volt, meg a címre is emlékeztem végül. Gyaloglás haza, konstatálom, hogy a folyosón nincs jó pumpa, irány a tizenhatodik, rájuk mindig számíthatok :) Szóval felfújtam az egyiket, gondoltam arra csak jó, hogy elmenjek a bringásig, mellettem vezetve a másik biciklit. Ez sikerült is, szerda reggel nyolcra kész is lesz, legalább nem kell még egy napot szenvednem a hülye busszal.

Szóval haza, a bringa nem engedett le, gondoltam este még megyek vele, hátha csak a szelep nem lett jól visszazárva a pumpálás után... de balszerencsére tényleg lyukas, úgyhogy a sportközponttól már tolni kellett hazáig (ott nem volt megfelelő pumpa :)), szerencsére nem nagy távolság. Nem baj, reggel leadtam ezt is, csütörtök délután megyek érte.

Szóval most minden fasza megin, bár kb 4,5€ buszozás, 2€ javíttatás és sétálással elvesztegetett kb 1 extar óra bánta...


2 megjegyzés:

  1. Na, majd ha már ott leszünk a kocsival, akkor nem lesznek ilyen "defekt" gondok. :) Egyébként meg készítsed azokat a szendvicseket! :D Milyeneket csinálsz? Mobil emberek leszünk a végtelenségig!

    VálaszTörlés
  2. Akkor? Egyébként pont most szerveztem le a Groningen-Amsterdam-Maastricht biciklitúrát, a kocsi addig nyugodtan maradhat Wageningenben, biztonságos a parkoló.

    Milyeneket csináljak? :)

    VálaszTörlés